Az barátnőm iratait megtalálták, és vett egy bőr laptop táskát

Egyik nap a barátnőm kétségbeesve hívott fel, hogy elhagyta, vagy ellopták a pénztárcáját. Szinte nem hittem a fülemnek! És benne volt az albérletpénz is! Hihetetlen. Legjobban mégis azt bánta, hogy az iratai is benne voltak. És mindegyikből újat csináltatni. Rengeteg idő… Aztán azt mondtam, hogy ne aggódjon, hátha megtalálják. Persze ezt én magam se hittem el, de azért reménykedtem benne, hátha. Megkérdeztem, hogy tudok-e valamiben segíteni, adjak-e kölcsön, de azt mondja nem kell, van annyi félretett pénze, hogy kifizesse az albérletét, és aztán pedig elvállal pár túlórát, hogy pótolja a kiesést. Nagyon sajnáltam, úgy látszik, hogy ő már tényleg elengedte ezt a dolgot, hogy valamikor visszakerül. Aztán pedig másnap találkoztunk és nagy örömmel mesélte, hogy nemrég facebook-on írt neki egy ismeretlen aki megtalálta a pénztárcáját is vissza szeretné szolgáltatni. Hihetetlen! Úgy tűnik, hogy vannak még jó emberek!

Aztán pedig megbeszéltek egy találkozót, és a barátnőm visszakapta a pénztárcáját minden irattal együtt, és ami a legmeglepőbb, hogy a pénzből sem hiányzott egy forint se. Ez valóságos csoda! Nagy szerencséje van a barátnőmnek, és ezt tudja ő is. Nagyon hálás volt az ismeretlennek és meghívta egy kávéra.

Kérdeztem tőle, hogy most mihez fog kezdeni, azt mondta vesz valamit magának. Úgyis akart egy laptoptáskát már régóta, így én ajánlottam neki egy általam ismert webshopot, ahol többek között bőr laptop táskát is lehet vásárolni. Anyag, nem és szín szerint is lehet szűrni a találatokat, így az ember a könnyen megtalálhatja azt a táskát, amelyre vágyik. A barátnőmnek egy piros uniszex laptoptáska tetszett meg, amely selyemfényű bőrből készült. A táska egy fő rekesze cipzárral zárható, elején van egy cipzáros irattartó, és rejtett mágneszáró rekesz, a hátoldalán pedig egy sima zseb található. A táska nagyon praktikus. Olaszországból származik és kézzel készített. A bőrtáska sosem megy ki a divatból, így érdemes beruházni egyre, amely több tíz évig is elég lesz. Állítólag 20 évre visszamenő tapasztalattal készítik az ilyen termékeket magyar munkások kezei által. A táska anyaga pedig kizárólag Olaszországból való. A táskára ráadásul két év garanciát is vállalnak. A barátnőm nem is várt sokáig, megrendelte a táskát. Ingyenes volt a kiszállítás és viszonylag hamar kihozták. Következőleg már a gyönyörű, új táskájával jött el a találkozónkra. Állítása szerint most már sokkal jobban fog vigyázni a dolgaira, különösen az újonnan vásárolt bőr táskájára. Ezt nagyon helyes, ugyanis az új táskába belefér a pénztárcája is, és könnyen le tudja zárni, így onnan már biztosan nem veszíti el.

Bizony én úgy gondolom, hogy az ember mindig csak tapasztalat árán tud okosodni és a tapasztalatokból lehet tanulni is. A barátnőmet már kiskorom óta ismerem, és emlékszem, hogy az anyukája régen rengeteget mondta neki, hogy vigyázzon a dolgaira, de ő mindig lazára vette, így aztán nem is csoda, hogy sikerült elhagynia a pénztárcáját. Remélem az új táskáját már nem fogja elhagyni! Én bevallom, hogy még sosem hagytam el semmit. Ez a legtöbb ember számára hihetetlen, de én mégis úgy gondolom, hogy ha az ember odafigyel, akkor bizony tényleg nem hagy el dolgokat. És bizony ilyenkor az ember rengeteg mindentől meg tudja magát kímélni, tehát érdemes odafigyelni. Mondjuk én ki is akadnék, ha egyszer valamit elhagynék, mivel mindegyik dolgom értékes és nehéz őket pótolni. Például táskából és pénztárcából is csak bőrt veszek, jó minőségűt és annak bizony megvan az ára. De legalább meglehetősen ritkán kell vásárolnom! Évente pár nagyobb holmit veszek és általában ezek kitartanak elég sokáig. Remélem nem fog velem hasonló eset előfordulni, mint a barátnőmmel, és remélem azt is, hogy tanult a leckéből! És hogy a bőr laptop táskáját még sokáig tudja majd használni!